Miért van az, hogy

Legális prostitúció vagy szerelem?

2016. november 20. - fotocella5.43

real-life-sugar-daddy_1.jpg

Egyetemistának lenni nem könnyű. Kiszakadsz az eddigi megszokott környezetedből egy ismeretlen világba. Új város, új emberek, új barátok. Az állami támogatott helyek csökkenésével egyre kevesebben tanulhatnak ingyen. A kollégium elviselhetetlen, az albérletek drágák. A diákmunka alig fizet. A pénz pedig nélkülözhetetlen. De honnan szerezzen egy átlag fiatal annyi pénzt, ami biztosítja azt az életszínvonalt, amiről mindig is álmodott. ( Vagyis, azt az életszínvonalt, amit az általa Instagramon követett sztárokat majmolva szeretne élni. ) 

Erre az égető problémára találta meg a megoldást a puncs.hu, ami egy újfajta társkereső. Célja, hogy a kecske is jóllakjon ( a káposzta pedig nem vész el, csak átalakul ) . Szóval, e társkereső azért jött létre,hogy a gazdag, idősödő öregurak pénzért cserébe fiatal, szexi egyetemista lányokkal élhessék meg az élet szépségeit. 

evoke-comp-sugar.jpg

Ők mindezt saját oldalukon így fogalmazzák meg: " Ki ne szeretne kellemes társasággal utazgatni, kikapcsolódni, kiállításokra, megnyitókra, gyertyafényes vacsorára járni, vitorláson kortyolni a kedvenc koktélját vagy éppen egy eldugott, ám de gyönyörű szállodában kipihenni a mindennapok fáradalmait?
Ez az oldal a boldogságról szól, amit keresünk. A boldogságot pedig olykor a szürke hétköznapok során nem találjuk, nem is találhatjuk meg. Kikhez szólunk? A szépségükkel és intelligenciájukkal tisztában lévő fiatal lányokhoz és fiúkhoz ugyanúgy, mint az elfoglalt, tehetős úriemberekhez, vagy hölgyekhez, akik megosztanák életük egy szeletét a másikkal, akit kölcsönösen boldoggá tudnak tenni. " 

 

evoke-sugar11.jpg

Aha, kölcsönösen boldoggá tudnak tenni. Meg persze feltétel nélkül szeretni, ugye? Ha kivonjuk ebből a csodálatos képletből mindazt, ami mulandó, mi maradna a boldog sugar-kapcsolatokból? Mi lenne ezekből gazdagság és fiatalság nélkül? 

Először is, szögezzük le, kit nevezünk SUGAR DADDY-nek: "Sikeres férfi vagy nő (Sugar Mommy), aki tudja, hogy mit akar. Saját cége, vagy sikeres munkája által magas egzisztenciát teremtett meg magának. A pénz számára nem cél, hanem eszköz a boldogsághoz vezető úton, amit nagyvonalúan kezel és osztja meg a kiválasztott Sugar Babyvel (Sugar Boyjal). "

Mindennek a csodának az élvezője pedig a SUGAR BABY, aki " Vonzó nő vagy férfi (Sugar Boy), aki a boldogságot, a gondtalan életet keresi. Értékeli a figyelmességet, az ajándékokat. Ezért cserébe pedig igyekszik boldoggá tenni társát, akivel rendezvényekre jár, közös programokat szervez és viszonozza a Sugar Daddy (vagy Sugar Mommy) figyelmességét." 

image.jpg

 

Ha mindezeknek utána még nem ábrándultatok ki teljesen az emberi fajból, jelezném, hogy van ennél lejjebb is. További gyöngyszemek a puncs.hu blogján ( például arról, milyen típusai lehetnek egy SUGAR DADDYnek ) . 111.jpg

Mi más lehetne ez, ha nem színtiszta prostitúció? " nem együttélésre megy ki a játék"- ahogy abban az esetben sem.  És mi az, amire egy fiatal egyetemistának van szüksége - és amit csak egy házas ember nyújthat neki? Talán egy nyomtató, amin ki nyomhatná a zhra felkészülés anyagát? A viccet félretéve, mi más szavunk van egy olyan kapcsolatra, ami a szexualitáson alapszik, különféle juttatásokat kapunk a nyújtott szolgáltatásért cserébe és nem vállaljuk fel nyilvánosan? 

article-2307519-193d97e1000005dc-218_634x505.jpg

Ebben az egész helyzetben az a legszomorúbb, hogy nagyon sok kilátástalan helyzetű fiatal van, akinek ez egy megoldást jelenthet több okból is: 

- fenn tudja tartani ezzel az általa oly nagyon áhított életszínvonalt és kirakat-életet

- minden nap kiposztolhat valami menőt Instára / Facebookra, s ezáltal még ő maga is elhiheti, hogy boldog életet él. 

- megszűnhet aggódni az anyagi gondok miatt, mert újra van, aki eltartja. Ez amolyan második gyermekkor - csak egy egészségtelen szimbiózis. 

- érzelmileg nem kell elköteleződnie. Valójában nem lesz belőle soha házastárs, csak egy pótszer: elő lehet kapni, ha épp szükség van rá. Ha  a gazdag , magányos öregúrnak épp utazgatni van kedve. Ha épp a felesége nem tesz olyan dolgokat az ágyban, amit ő kívánna. Mennyirejó, hogy van egy pótszer - akit előkaphatunk. Aki univerzális: aki csinos és felvághatunk vele bizonyos körökben, akivel újra izgalmas az élet, akivel nem szürkék a hétköznapok - de akit azért nem vállalunk fel mások előtt. 

sugar-daddy.jpg

 

Ha érdekel titeket ez a téma, az Index gondolatait ITT , igazibullshiteket a hivatalos társkereső oldalán pedig ITT olvashattok. 

A bejegyzés trackback címe:

https://miertvanaz.blog.hu/api/trackback/id/tr3511977446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsi25 2016.11.21. 21:19:57

@Labasmaz: Mi a f....om az SOS francia?? :)))

@Brix: "A nők nem csak a külsőt nézik, hanem az egész csomag-ajànlatot, amibe beletartozik az egzisztencia és a pénz is..." Ha ezt igy leiord, mar azonnal kurva vagy!

En egyebkent a masik oldalrol nezem. (Ezt itt meg senki nem irta le) Ha egy no ilyet csinal az tenyleg rossz?
A jelenseget egyebkent koszonjuk meg az orszag vezetesenek az allami helyek leanortizalasat!
Es igen b+! Nekunk noknek! a tanulas az egyetlen lehetosegunk arra, hogy elerjunk valamit. A diploma megszerzese az egyetlen ut arra, hogy kenyelmes, jol jovedelmezo munkat szerezzunk,es ne kelljen ferjhez kenyszerulnunk valami seggfejhez mint egy evszazaddal ezelott....En nem itelem el azt a not aki ezert a celert felhasznalja a testi adottsagait.

Zsuzsi25 2016.11.21. 21:21:31

@Almandin: Ertem! Szamszerint, hany not ismersz, aki vallalkozo, nem diplomas es keres ennyit?

Brix 2016.11.21. 21:23:36

@enpera: Szerintem ez nem ennyire egyszerű dolog...Ha kurvát keresnének, arra ott vannak az erre szakosodott oldalak... Azok a férfiak akik a kapcsolat ezen formáját keresik , nem csak a testi kapcsolatot igénylik, hanem egy olyan fiatal " embert " aki mellett fiatalabbnak érezhetik magukat, szellemi-lelki társ, meghallgatja a problémáit, vagy titokban el tudja vinni valahová...Az is lehet , hogy az egész illúzó, de mégis, sokszor megéri....Pedig lehet hogy lennének 30-as , 40-es elvált anyukák ingyen is, de az mégsem annyira kell...

Zsuzsi25 2016.11.21. 21:26:28

@Almandin: Miert mas a ketto? Alapmegelhetes vs tandij? A vegeredmeny ugyanaz! Csak mig a hajlektalan a maslow i szuksegletpiramis alsofokat probalja kieligetni, addig a masik, a piramis tetejen levo reszt probalja kiteljesiteni azzal,hogy ilyen eszkozokhoz nyul
(mert nem akar a hajlektalan szintjere jutni)

Brix 2016.11.21. 21:28:43

@Zsuzsi25: Én nem ítélem el azokat a lányokat, akik ezt csinálják, hiszen ebből is bármi lehet...Akár egy komoly kapcsolat , vagy egy életre szóló barátság extrákkal...

a nemzet fogatlan provokátora 2016.11.21. 21:29:24

@Zsuzsi25: " Diplomas fizetesem: 320 -350 ezer HUF - Van meg kerdes? "

Hihi, ezen jót röhögne a kormányhivatalban dolgozó jogász haverom, vagy a kórházi szakgyógyszerészként dolgozó unokatesóm, de a jó nevű budapesti gimiben két tárgyat oktató sógornőm is. Az ő bérezésük meg sem közelíti az általad leírt összeget (gondolom nettóban értetted).
Persze van jó pár diplomás szakma amivel meg lehet keresni ezt az összeget. De önámítás azt hinni, hogy önmagában a diploma megléte ennyivel magasabb jövedelmet jelentene

Zsuzsi25 2016.11.21. 21:42:02

@a nemzet fogatlan provokátora: brutto! :) Bocs. Munkambol kifolyolag"brutto" osszegekben gondolkozom. De egyebkent a mernok ferjem netto hoz haza 350 et. Juttatasok nelkul. (Bar o nem palyakezdo) Ugyhogy
ne probald nekem bemagyarazni, hogy nem eri meg diplomat szerezni (foleg a.noknek.)
Nem azt mondtam,,hogy a diploma onmagaban eleg! Azt mondtam,,anelkul esely sincs ra. (Kiveve ha persze ha a fenti modszert kivanjuk alkalmazni a munkahelyi elomentel soran is....mert ebben az esetben semmi sem kell) bar ketlem, hogy onnantol fogva barki is komolyan veszi az illetot)

a nemzet fogatlan provokátora 2016.11.21. 21:43:30

@Zsuzsi25: "Mi a f....om az SOS francia?? :)))" Fölmegy, a csaj leszopja és már megy is. Vagyis a félórát sem tölti ki. ( Van akinél egyébként negyedórás program is van..)

Zsuzsi25 2016.11.21. 21:46:34

@a nemzet fogatlan provokátora: Fantasztikus :D Koszonom. Ma is tanultam valamit.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.11.21. 21:53:31

@Zsuzsi25: Ha bruttóban gondolkodsz, akkor viszont a "br .100-120 ezer" meg túl kevés. ( Mennyi ez egyáltalán nettóban?)
Ahogy írtam vannak diplomás szakmák amikkel meg lehet keresni ennyit, de a diplomások közül közel se mindenki informatikus, mérnök vagy közgazdász. ( Pl. egy egyetemi docens nettó jövedelme nem sokkal haladja meg a havi 200-at..)
Rengeteg diplomás munkahely van , ahol csak álmodnak az általad megjelölt jövedelmekről, és többet keres náluk egy szakmájában jó szerelő , vagy mesterember.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.11.21. 22:02:19

@Brix: szerintem ugyanaz a szolgáltatás, más minőségben

Zsuzsi25 2016.11.21. 22:07:22

@a nemzet fogatlan provokátora: Diakkent kerestem ennyit. Fosuli mellett. (Nem a cikkben emlitett modszerrel)

Igen. Ezert kell piackepes diplomat szerezni. (Az nem olcso)
"Rengeteg diplomás munkahely van , ahol csak álmodnak az általad megjelölt jövedelmekről, és többet keres náluk egy szakmájában jó szerelő , vagy mesterember."
Toled is megkerdezem. Hany not "mesterembernőt" ismersz aki tobbet keres az egyetemi docensnel nőkent, "szerelo" szakmaban?

Labasmaz 2016.11.21. 22:12:03

@Zsuzsi25: A leírás szerint kb. az, hogy ember odamegy, gatya le, csaj szájba kapja, eldurran, gatya fel, fizet, megy. Felárért gumi nélkül is.

Sadist 2016.11.21. 22:13:23

@Francekellregisztralni: Én szívesen emberszámba veszlek és beszélgetek veled. Vacsorázni se kell vinned, elég ha annyit fizetsz, mint egy fiatal, felső-középkategóriás csajszi óradíja. Mindketten jól járunk, te kapsz egy intellektuális szellemi beszélgetőtársat, én meg jókat dughatok olyan fiatal csajokkal, akikre egyből feláll. Na, deal?

Francekellregisztralni 2016.11.21. 22:14:47

@enpera: Szar lehet ennyire feketen-feheren latnia vilagot.

Francekellregisztralni 2016.11.21. 22:17:04

@Sadist: Elobb megnezem vagy-e 10/10, oke? :)

Zsuzsi25 2016.11.21. 22:17:14

@Labasmaz: Neked is koszonom a kimerito valaszt. :)))) A kiegeszito informaciokat is. Ismet uj tudassal gyarapodtam :)))

Sadist 2016.11.21. 22:24:38

@Zsuzsi25: "Es igen b+! Nekunk noknek! a tanulas az egyetlen lehetosegunk arra, hogy elerjunk valamit. A diploma megszerzese az egyetlen ut arra, hogy kenyelmes, jol jovedelmezo munkat szerezzunk"

Elég súlyosan eltúlzott jogosultságérzeted van, ha szerinted ez bárkinek is jár. Elárulom, nem jár. Senkinek.
Ez a női nem egyik legnagyobb hülyesége, hogy azt képzelik, hogy nekik
1. jár a diploma, természetesen úgy, hogy Állam bácsi (gyk. többi adófizető) finanszírozza
2. még a picsafüst értkű bölcsész diplomáért is jár a kényelmes, jól fizető munkahely
Hát a lófaszt, babám! Nyugodtan lehet menni piacképes tudást adó szakra, aztán odatenni magad, hogy miután végeztél, jól fizető állásod legyen. De ez bazmeg, hogy kényelmes és jólfizető állás alanyi jogon. Toronyóra lánccal nem kéne?

Almandin 2016.11.21. 22:26:23

@Zsuzsi25: A diploma nem alapszükséglet. Ha az lenne, hazánkban már a lakosság többsége az lenne. Másrészt nemcsak ez a két véglet létezik. Az önmegvalósítás és a konkrét éhenhalás közt megannyi lépcsőfok található. Csak a mai fogyasztói társadalom arra nevelte félre a tagjait, hogy alapszükségletté tett olyan dolgokat, amik nem azok (márkás sportcipő, drága mobil meg társai). A bejegyzésben is írja a posztoló, hogy sokan az Instagram-sztárokat akarják utánozni, ezért lépnek erre az útra. Azt hiszik, alapszükséglet "menőnek lenni".

Sadist 2016.11.21. 22:27:59

@Zsuzsi25: "Szamszerint, hany not ismersz, aki vallalkozo, nem diplomas es keres ennyit?"

A nők kockázatkerülők, eleve sokkal kevesebb vállalkozó nő van, mint férfi. Nők is lehetnének kiváló hegesztők vagy CNC esztergályosok, senki és semmi nem akadályozza őket.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.11.21. 22:28:42

@Francekellregisztralni: szar leget ennyire megalkuvónak lenni.
Én kérek elnézést hogy undorodom az ilyen lotyóktól.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.11.21. 22:30:29

@Zsuzsi25: Akár olcsó is lehet. Pl. a mérnök szakoknál ma jóval több az államilag finanszírozott hely mint más pályákon. De az affinitásai alapján közel sem lehet mindenkiből mérnök ( a nőknek pl. itt is igen kicsi az arányuk, akárcsak a csőszerelő kisiparosok között.)

Almandin 2016.11.21. 22:33:41

@Sadist: Ez azért van, mert a mai szülők elkényeztetik a kölykeiket (tisztelet a kivételnek). Pár generációval ezelőtt egy átlagos parasztasszony nem nyavalygott ennyit az életén, dolgozott, férjhez ment, gyerekeket szült és nem érezte tragédiának, hogy egy "átlagjóska" lett a férje. Fel tudta mérni a valós lehetőségeit. Aki nem volt ilyen, az volt a "nagyravágyó".
Ma pedig a nők nagy része hercegnőnek képzeli magát, és ha a hercegnői életszínvonal nem jön össze, simán prostituálódik. Meg kell nézni, hogy a kislányoknak szóló gyerekjátékok már szinte csak hercegnős-királylányos dolgok. Pluszban a szülők is agyonkényeztetik őket, és kész a gyászos végeredmény.
Másrészt ma már nem akkora szégyen prostinak lenni (különösen kitartottnak nem), mint évtizedekkel ezelőtt, így többen lépnek rá erre az útra.

Sadist 2016.11.21. 22:34:37

@a nemzet fogatlan provokátora: "Persze van jó pár diplomás szakma amivel meg lehet keresni ezt az összeget. De önámítás azt hinni, hogy önmagában a diploma megléte ennyivel magasabb jövedelmet jelentene"

IT szektorban pl. nem nézik a diplomát, csakis azt, hogy mit tud a delikvens illetve milyen referenciái vannak. Egy fejlesztő pár év tapasztalattal a fent említett összegről indul, természetesen nettóban.

a nemzet fogatlan provokátora 2016.11.21. 22:34:55

@Sadist: Sztem ebben a nevelés is hibás. A lányokat már kiskoruktól arra nevelik, hogy "neked babáznod kell, az építőkocka az a fiúk játéka" . Két évtized alatt a társadalom és a családi környezet kialakítja bennük azt a viselkedést, hogy ódzkodnak a technikai dolgoktól, mer t az a fiúk terepe.
Ezért van kevés nő a mérnöki és a szakmunkás pályákon.

Francekellregisztralni 2016.11.21. 22:35:56

@Sadist: Ahhoz minimum felső-középkategóriásnak kell lenned am. Intellektualisan pedig abszlut felso. ;) Ezenkivul azt hiszem nem tudod am mi az az emberszam mirol beszelek.

Viszont nem vagyok en onmagam ellensege, a "Sugar Mommy"-sag sokkal vonzobban hangzik mint a te ajanlatod.
Tudod, az is extra benne, hogy altathatnam magam azzal is, hogy tamogatok egy fiatalt akibol meg a vegen ember is lehet.. ;)

Francekellregisztralni 2016.11.21. 22:39:43

@Sadist: "Elég súlyosan eltúlzott jogosultságérzeted van, ha szerinted ez bárkinek is jár. Elárulom, nem jár. Senkinek."

Szalmabab anyone?
Sehol nem emliti senki,hogy barkinek jarna marmi. Nektek se jar finom friss 20 punci ingyer.
Pont ezen megy a siras. Nem jar, meg kell fizetni. FUUUUUUjjj gusztustalan csunya rosz prosti.
Ugye?
Perszehogy.

Almandin 2016.11.21. 22:42:13

@a nemzet fogatlan provokátora: A fodrász és a kozmetikus is szakmunkás, azokon a pályákon női többség van. A viszonylag kevés mérnöknő valóban a neveltetés miatt lehet.

Almandin 2016.11.21. 22:43:49

@Sadist: Egy ezokókler nőt ismertem régebben, na az agyonkereste magát. Az emberi hülyeségből lehet a leggyorsabban meggazdagodni.

Sadist 2016.11.21. 22:46:52

@Almandin: "Ez azért van, mert a mai szülők elkényeztetik a kölykeiket (tisztelet a kivételnek)."

Nem csak attól. Sőt, szerintem ez csak kisebb részben játszik közre. A tömegmédiának köszönhetően már a falusi parasztlány is látja, hogy mi minden van a világban, a Julcsa barátnője is felköltözött a nagy faluba és naponta tolja fel facséra a képeket, hogy milyen jóképű faszikkal bulizik, merre járnak a barátnőivel shoppingolni, hol voltak a pasijával nyaralni, stb.
Amíg a lányok életükben legfeljebb a szomszéd faluig jutottak el, addig csak azt látták, hogy a faluban ott van a jóképű Jancsi, akivel mindegyik lány dugatná magát, meg ott van még kb. egy tucat átlag Józsi, akik bár nem jóképűek, de legalább dolgos legények és lehet rájuk számítani hosszútávon is.
Amíg nem volt ennyi lehetőségük, az igényeik sem voltak ekkorák.

Sadist 2016.11.21. 22:51:39

@Francekellregisztralni: Bocs, inkább visszavonom az ajánlatom. Ezzel a hozzászólásoddal sajnos nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem vagy szellemi partner :(

Almandin 2016.11.21. 22:53:03

@Sadist: Ez nagyon igaz. A mai világ azzal, hogy több választási lehetőséget ad, a butább embereket meg is szédíti. Azt hiszik, hogy egyszerű parasztból vagy munkásból majd ők lesznek a miniszterelnökök, meg a bankigazgatók, a nők pedig gazdag plusz jóképű férjről álmodnak. Aztán az a baj, hogy sokan 20 éves koruk után sem tudnak leszállni a földre. Embereket látok gyakran 40-50 évesen, gyerekes mentalitással (azt hiszik, túl sok lehetőségük van). A régi világnak sok hátránya mellett megvolt az az előnye, hogy a szűk lehetőségek miatt az emberek többsége elégedettebb volt az életével, mint ma.

Sadist 2016.11.21. 22:54:09

@a nemzet fogatlan provokátora: "Sztem ebben a nevelés is hibás. A lányokat már kiskoruktól arra nevelik, hogy "neked babáznod kell, az építőkocka az a fiúk játéka" ."

Ez nem nevelés kérdése, már az újszülött gyerekeknek is más az érdeklődési körük. A fiúkat a mozgó, mechanikus objektumok kötik le, a lányokat pedig az emberi arcok.

Sadist 2016.11.21. 22:57:23

@Francekellregisztralni: "Sehol nem emliti senki,hogy barkinek jarna marmi."

Akkor a diplomáért kényelmes, jól fizető állás, amit írtál, az mégis mi?

Francekellregisztralni 2016.11.21. 23:02:01

@enpera: Realista vagyok nem megalkuvo...es kulonosen nem alszent.
En ugy gondoltam arra irtad, hogy "szerintem ugyanaz a szolgáltatás, más minőségben" kvazi prostitucio amit Brix irt " Azok a férfiak akik a kapcsolat ezen formáját keresik , nem csak a testi kapcsolatot igénylik, hanem egy olyan fiatal " embert " aki mellett fiatalabbnak érezhetik magukat, szellemi-lelki társ, meghallgatja a problémáit, vagy titokban el tudja vinni valahová."

En Brixel ertek egyet es te vagy akinek fingja nincs az eletrol... Rengeteg elethelyzet van amit meg sem probaltok elkepzelni. Kapaszkodtok a sztereotipiaitokba es epititek belole a szalmababokat.
Presze garantaltan egy ilyen szolgaltatas usereinek tenyleg 90% csak perverz tata es kurvak, de ez kozel sem jelenti azt hogy mind az vagy maga az otlet lenne a teljesen ordogtol valo. ...mert jajj az erkolcs.

Megsugom nektek, van ember aki olyan kibaszott maganyos, hogy azt nem tudjatok csak a szexre leforditani. Nem mindenki csak a pocsevel tud gondolkodni, mint itt tobben demonstraltak.

Ismertem egy bacsit aki volt kb 70+ es ozvegy. Nyelvorakat adott fiatloknak egy kaveert cserebe, csak hogy beszelgessen vele valaki. A kavet a diak fizette, de csak azert mert mert forditva hulyen jott volna ki. Emelle pedig bejon, hogy nem csak akkor lehet valaki maganyos a vegtelensegig, ha nincsen neki felesege vagy ferje. A tarsas maganynal nincs gyilkosabb.

En ezzel az egesszel kapcsolatban jobban aggodnek azon, hogy csak szinhazi kiseretnek indulo talalka nemi eroszakkal vegzodik, ha nem tartatik be az elore megbeszelt forgatokonyv. Es ebben a helyzetben pontosan tudom, hogy mit fogtok ra mondani. Ennek az erkolcshoz semmi koze. (Illetve nem csak az egyik felnek kene legyen erkolcse) Ez szin tiszta dominancia jatek es biraskodas.

Almandin 2016.11.21. 23:09:21

@Francekellregisztralni: Nem nevezném perverz tatának azt az idősödő férfit, aki megkívánja a fiatal nőket. Teljesen természetes dolog. A nők sokat veszítenek a vonzerejükből a klimaxszal, sajnos a természet kiszúrt a női nemmel. A női nemi vonzerő egyik fő alkotóeleme a termékenység.

Francekellregisztralni 2016.11.21. 23:17:54

@Sadist: "Akkor a diplomáért kényelmes, jól fizető állás, amit írtál, az mégis mi?"

Nem en irtam, hanem Zsuzsi25 es o sem azt irta hogy "jar" hanem, hogy ezt szeretne elerni - azert tanult. Uccaseprokent nulla eselyed van kenyelmes eletre, diplomaval ha hasznavehetetlen is jobban keresel mint nelkule. Ha meg meg ertelme is volt annak amit tanultal akkor elvitathatatlan elonyokkel jar. Ezt ne tagadjuk mar le lehetoleg. Attol, hogy lattunk mar 8 altalanost vegzett kogazdag vallalkozot meg nem az a valoszinu. (Abba meg vegkepp ne menjukn bele vajom mennyire ko erkolcsosen lehet azt megugrani.)

Te se azt mond teszem azt hogy neked jar az Audi (bar a nore mar gyanitom igen ....kulonosen ha mar van audi - ami szinten teves), hanem hogy szeretnel azt mert az de jo es cserebe kihajtod a beledet...mert ki kell kulonben nem lesz. A "nekem jar" tipusu ember nem az aki megdolgozik erte.

A masik csusztatas ami azt hiszem nem a tied az a "konnyebbik ut" valasztasa. Ugy van beallitva folyton mintha a "kemeny munka" lenne az amiert a sok penz jar. Hat nem.

Francekellregisztralni 2016.11.21. 23:21:14

@Sadist: "Bocs, inkább visszavonom az ajánlatom. Ezzel a hozzászólásoddal sajnos nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem vagy szellemi partner :("

Francba, pedig már hogy beleéltem magam. Itt éleztem a pélmalevelet hiába. :D

Francekellregisztralni 2016.11.21. 23:34:20

@Almandin: "Pár generációval ezelőtt egy átlagos parasztasszony nem nyavalygott ennyit az életén, dolgozott, férjhez ment, gyerekeket szült és nem érezte tragédiának, hogy egy "átlagjóska" lett a férje. Fel tudta mérni a valós lehetőségeit."

Zsuzsi mar említette, hogy keveritek a szezont a fazonnal. Néhány generációval ezelőtt még nem lehetett orvos, mérnök, jogász és sorolhatnám mi egy nő. Ma igen. Akinek van hozzá képessége megpróbálja megugrani ezt, (bármi áron ezek szerint )...mert akkor nem kell egy "átlagjóska" zsarnoksága alatt leélje az egész életét. ....Hisz a házasság is csak a pénzért dugás egyik változata mint megtudhattuk itt valamelyik mélyen-tisztelt professzortól.

"A nők sokat veszítenek a vonzerejükből a klimaxszal, sajnos a természet kiszúrt a női nemmel."
Hat tudod, ti pasik is kurva gyorsan oregedtek es nem vagytok se szepek se vonzoak ....se illatosak eppen. Az egy mese, a media meseje, hogy a nok omlanak a 60+-os Indiana Jonesert. (Na jo erte meg csak csak, de az atlagjoska pont olyan lepukkant mint a mariska....es kurvara nem csak anok hiszik hogy nekik a vonzo "jar".)

Almandin 2016.11.21. 23:49:54

@Francekellregisztralni: Nem az a probléma, ha valaki többet szeretne, mint az adott helyzete. De tudni kell, hogy mik a reális lehetőségek. Egy parasztcsaládból származó nő megpróbálhat diplomát szerezni, ha megvan hozzá a képessége. Sokan lesznek pl. pedagógusok paraszti háttérrel. Az sem baj, hogy valaki szeretné élvezni az életet, utazgatni. Az még reális, hogy meg szeretné nézni Velencét vagy a horvát tengerpartot. De ha azt gondolja, hogy tragédia, ha nem jut el a Bahamákra luxusüdülésre, ott baj van.
Vannak, akik a házasságra is mint prostitúciós alkura néznek. Azonban szerencsére vannak olyan emberek, akik a másikban az embert, a társat keresik. Én sajnálom és sivár lelkületűnek tartom azt, aki anyagi szempontok alapján választ házastársat. Megfosztja magát egy olyan élménytől, ami valóban szebbé teszi az életet. De ez legyen az ő problémája.
Miből gondolod, hogy férfi lennék? (Nem az első vagy, aki férfinak nézett). Nő vagyok, 40 év körüli, a párom egy vonzó hatvanas férfi. Engem mindig is az érett férfiak vonzottak. Többek között azért is működik a kapcsolatunk évek óta, mert már az elején leszögeztem, nem akarok kitartott nő lenni. Azt se tudom, mennyi a jövedelme, mert nem szokásom senki zsebében turkálni. Az öregedés terén tény, hogy a két nem különbözően öregedik. Ez biológia. Ezt magamra nézve is elfogadom, tudom, hogy egy velem egyidős férfi már valószínűleg öregnek tartana magához és a nálam 10 évvel fiatalabbak között keresgélne (mármint a többség).

Jóska Pista 2016.11.21. 23:58:12

Szexhirdetés ez amúgy?

Francekellregisztralni 2016.11.22. 00:31:39

@Almandin: ". De ha azt gondolja, hogy tragédia, ha nem jut el a Bahamákra luxusüdülésre, ott baj van."

Erre mondtam mar tobbszor hogy szalmabab. Fogsz te is egy vegletekig sarkitott kepet es azt magyarazod tovabb. Oke en nem ismerek eppen tul sok parasztlanyt*, hogy tudjam mennyire jellemzo, hogy tragedianak eljek meg a luxusudules hianyat. (10 millio emberbol mar tuti akad eleg hogy elvigye az oldalt .....Miert faj ez annyira?)
Az is tuti, hogy a media valamelyes befolyasolja az embereket. Viszont: Fel tunt mar, hogy ezek az emberek mindig csak valami tavolba veszo tomeg? Sose te vagy a haverjaid vagy barmely ismerosod aki nyilvanvaloan nem ilyen hulye az akit ezektol feltesz, akiket megvezetett, alomvilagban elo barmoknak latsz akiknek mennyivel jobb volt a mult szazadban es most hosszabban akarnak nyujtozni mint a takarojuk er.

Engem valamelyest a "savanyu a szolo" mentalitasra emlekeztet , hogy "hu de jo volt mikor nem tudtunk rola es nem is vagytunk ra", mert akkor nem kurvultunk be erte. Mellesleg dehogynem, csak masert. En biztos vagyok benne, hogy akinek volt erre affinitasa mert kevesbe finnyas az regen is kihasznalta amit ki lehetett....csak esetleg nem a bahamakra jutott el vele.

A video amit Sadist linkelt nagyon jo, de azt azert csak nem hiszi senki, hogy a nokre igaz a ferfiakra viszont nem.

Azert neztelek ferfinak, mert a nok megkopott vonzerejevel jotte - kelloen internalizaltad a mantrat. En a szuleimen latom, hogy apu sokkal gyorsabban oregszik....es a ferfiak korabban is halnak statisztikailag.
Egy 20 evvel idosebb ferfit eufemizmus erettnek hivni...konkretan az apad lehetne. (szvsz) Persze ha neked igy a jo, akkor jo. Nekem mar a 10 eves kulombseg is bizarnak tunik, pedig igazad van azonos korunak _otthon_ oreg vagyok. Mert neki jar a fiatal aztan itt sirnak, hogy az meg inkabb a Sugar Daddyvel fog kokettalni.
Engem is mar 26 evesen elkezdtek kondicionalni, hogy erezzem magam oregnek. "Oh, majd 30 evesen mar de oreg leszel" es a tobb, majd lottyett lesz a segged... "ugyse fogsz kelleni senkinek" hatha majd akkor belemegyek, hogy , majd ő had sajnaljon/vigasztaljon meg (ő, mindig vagy 15-20 evvel idosebb volt.). Mintha az elhetne az egyetlen cél és érték, hogy kinek kellek...persze ha tényleg az akkor meg kurva vagyok. Szoval, patt. :)

(*Egesz konkretan egy arva darab ilyen embert nem ismerek...)

Gab007 2016.11.22. 00:45:49

Én voltam már kvázi sugardaddy, holott nem vagyok még 40. Egy huszonéves lánnyal kavarodtunk össze néhány éve 13+ korkülönbséggel. Az elejétől világos volt, hogy rajongás leginkább az egzisztenciámnak szól, és nem én vagyok álmai pasija.

Ő volt olyan intelligens, hogy ezt meg is tudtuk beszélni - sőt, ez folyamatos téma volt..
Természetesen megszerettem, de sosem kerültem bele a holtodimlan-holtodiglan illúzióba. Mindig tudtam, hogy ennek egyszer vége lesz, és az nekem fog fájni jobban.
Persze vége is lett, ő megtalálta azt, akit bennem nem.

A mai napig jóban vagyunk, eljön hozzám bulizni, írogatunk egymásnak, és semmiért sem adnám oda azt az időt, amit együtt töltöttünk, holott részemről elég meredek volt a szakítás.

De az elejétől tudtam, hogy mire számíthatok. És hogy nála a BMW volt az első benyomás? Kit érdekel?? Éltünk, tartalmasan, építőn, kooperatív. Én megadtam, ami a lehetőségeimből telt, ő megadta, amit ő tudott nyújtani. Senki nem sérült, mindenkinek jó volt, sőt, mindketten előrébb haladtunk. És most jöhet a hiszti, hogy jól eljátszotta, meg miegymás, leszarom. Én voltam benne meg ő, kívülről mindenki okos tud lenni.

Sadist 2016.11.22. 00:51:37

@Francekellregisztralni: "Nem en irtam, hanem Zsuzsi25"

Akkor sry, mindig összekeverem a feminista emancipuncikat :)

Sadist 2016.11.22. 01:03:09

@Francekellregisztralni: "Néhány generációval ezelőtt még nem lehetett orvos, mérnök, jogász és sorolhatnám mi egy nő."

De, lehetett, csak azzal járt, hogy ezzel párhuzamosan a családról le is mondhatott, mert nem volt képes a gyereket is nevelni, háztartást vezetni.
Ma már a háztartás gépesítve van, a gyereket le lehet passzolni a bölcsibe/oviba/bébiszitternek és ha nagyon jól tudja menedzselni az idejét, akkor talán valahogy elevickél a család és a karrier között, persze mindkettőben csak gyenge közepes szinten.

"Akinek van hozzá képessége megpróbálja megugrani ezt, (bármi áron ezek szerint )...mert akkor nem kell egy "átlagjóska" zsarnoksága alatt leélje az egész életét."

Na ez a probléma, hogy szerintetek egy nem kiemelkedő, de decens, normális férfi mellett élni a zsarnoksággal és elnyomással egyenlő.

"Hat tudod, ti pasik is kurva gyorsan oregedtek es nem vagytok se szepek se vonzoak"

Tetszik vagy sem, egy 35-40 éves férfi élete csúcsán van, egy ugyanilyen idős nő pedig már erősen leszállóágban. Nekünk férfiaknak nem a külsőnk és a termékenységünk adja a vonzerőnk 90%-át, hanem pl. az élettapasztaltunk vagy az egzisztenciális biztonságunk, ami az évek előrehaladtával csak nő.

Sadist 2016.11.22. 01:17:38

@Francekellregisztralni: "A video amit Sadist linkelt nagyon jo, de azt azert csak nem hiszi senki, hogy a nokre igaz a ferfiakra viszont nem."

A fogyasztással kapcsolatos dolgok természetesen mindenkire igazak, férfire, nőre egyaránt. Viszont a párkapcsolati vonatkozásban gyakorlatilag csak a nőkre, ugyanis a 60-as évek szexuális forradalmával, hormonális fogamzásgátlással, emancipációval és az agyament feminizmussal csak a nők lehetőségei bővültek, a férfiaké egy jottányit se.
A suba a subához, guba a gubához elvet szép lassan felváltotta a posztban is taglalt módi, hogy a fiatal csajok csak a jóképű vezérbikákra és a pénzes papa macikra mennek, nem a korban, intellektusban, érettségben, egzisztenciában velük egy szinten lévő férfiakra. Egy fiatal lánynak ha csak átlagos kinézetű is, szinte korlátlan válogatási lehetősége van a férfiak terén, ezért nyilván csak a legjobbal éri be. Csak azt meg soha nem fogja megszerezni, ezért örökké elégedetlen lesz és úgy fogja érezni, hogy a "zsarnokoskodó átlagjózsinál" neki jobb jár.

"En a szuleimen latom, hogy apu sokkal gyorsabban oregszik....es a ferfiak korabban is halnak statisztikailag."

Meg többet dolgoznak, gyakran több műszakban, kevesebb egészségügyi ráfordítást kapnak, és mégis később mehetnek nyugdíjba. Törvényileg...

Sadist 2016.11.22. 01:20:07

@Gab007: "De az elejétől tudtam, hogy mire számíthatok. És hogy nála a BMW volt az első benyomás? Kit érdekel?? Éltünk, tartalmasan, építőn, kooperatív."

Erre írta egyszer valaki, hogy lehet, hogy a vagyonomért szeret, de nem a pénztárcámat szopja le esténként :)

Almandin 2016.11.22. 01:37:32

@Francekellregisztralni: Én sem gondolom azt, hogy régen minden jobb volt. Kurtizánok pedig minden korban voltak. Viszont ma ez a jelenség tömeges méreteket öltött. Azt pedig én is írtam fentebb, hogy nem minden prostituáltat ítélek el.

Almandin 2016.11.22. 01:41:11

@Sadist: A felsőbb társadalmi rétegeknél már a 19. sz. végétől megjelentek a tanult, diplomás nők. Ennek az volt az oka, hogy a cseléd és a dajka, nevelőnő elvégezte helyettük a háztartási és gyereknevelési munkákat. Természetesen akkoriban még ritkaságszámba ment pl. egy orvosnő, nehezítették is a munkájukat. Hugonnai Vilma története nagyon érdekes ebből a szempontból.

Francekellregisztralni 2016.11.22. 01:45:43

@Sadist:
En egyet nem ertek, ha valaki gyereket akar es itt a kerdesemben a valaki ferfi, akkor miert nem vilagos hogy ahhoz, hogy pont az o genjeit birtokolja az a gyerek ahhoz neki is bele kell tennie a mindennapi eletebe a maga melojat? Miert csak a no karrierje megy ra automatikusan? Ertem en hogy miert szeretnetek a mult szazadban elni, csak azt nem mibol gondoljatok, hogy a masik fel is akarja majd ezt. Tegyetek fel a kerdest mit nyer es mit veszit! Ha veszit vele akkor hulye, ha nyer vele akkor meg kurva. Magyaran ezzel a hozzaallassal nem johet ki jol. En speciel passzolok is ezugyben...

Nem a masik kiemelkedosege volt itt a kerdes, sot. Egy atlagjoska sokkal kevesbe fogja tudni atlag mariskat elnyomni. Viszont meg egy atlagjoska is el tudja nyomni es neki is ki van szolgaltatva az aki nem tudja magat amugy eltartani, mert nem tanult vagy barmi egyeb. (Hogy miert tenne?...Mert megteheti.) Miert akarna barki egy masik embernek kiszolgaltatva elni? Ha a pasi tanul a no meg nem es kovetkezeskepp o tobbet keres akkor ez lesz az eredmeny, meg az eltartottsag amit a kurvasaggal tesztek egyenlove. Legalabb magatokkal egyet kene ertsetek, nem?

En nem igazan latok bele a kiszolgaltatottsag dinamikajaba es a romantikaja kisgyerek koromban sem vonzott.
Ha valaki megallhat a sajat laban is, ha tanul akkor miert ne akarna ezt es kulonosen miert ne tenne, ha van hozza ereje es kepessege? Most az eredeti cikktol fuggetlenul ....Annyira nem altalanos, hogy kurvalkodni kene, hogy tanulhasson az ember lanya. Ertem en , hogy megprobaljuk demonizalni meg fujjogunk hogy az erkolcs erre meg arra, de nem ez itt a bajotok az biztos.

"Nekünk férfiaknak nem a külsőnk és a termékenységünk adja a vonzerőnk 90%-át, hanem pl. az élettapasztaltunk vagy az egzisztenciális biztonságunk, ami az évek előrehaladtával csak nő."

He he he ....he.

Igen, ha a 20 eveseket kell lehengerelni akkor mindenkeppen igy van. ....viszont akkor megintcsak mi a nyigas temaja a "tarskeresovel" kapcsolatban. Lehetsz sugar daddy az elettapasztalatoddal meg az egzisztenciaddal. Hajra!

"Akkor sry, mindig összekeverem a feminista emancipuncikat :)"

Miert csinalnek ugy mintha nem lennek veled egyenlo? Nem tul valoszinu, hogy magasabban kepzett mernok lennel mint en vagy tobbet keresnel nalam. (Es ezt alapvetoen nem tartom elengedhetetlen feltetelnek ahhoz, hogy ket embert egyenlonek tekintsek) Az elettapasztalat eleg szubjektiv garantaltan nem irigylem el ha neked tobb van. Szoval miert is kene itt bologatnom?

Almandin 2016.11.22. 01:59:58

@Sadist: Miért tartod a női emancipációt káros dolognak? Szerintem alapjában véve nem rossz dolog (most nem a szélsőséges férfigyűlölő radikális feministákra gondolok). Egy másik közkeletű tévedés az, és nagyon széles körben elterjedt, hogy sokan azt hiszik, a nőmozgalmak a múlt század hatvanas éveiben kezdődtek. Nos, már a felvilágosodással elindult a folyamat. Mint előbb írtam, már a 19. században elindult a nők értelmiségi pályákra való beáramlása. A női szavazójogért folytatott harc sem manapság zajlott le. Tény, hogy a társadalom bizonyos rétegeibe később jutottak el ezek az áramlatok, Magyarországon valóban csak a 20. sz. második felében vált jellemzővé. Sok helyre még ma sem jutott el.
Én nem tartom károsnak a női emancipációt. Nem szeretném az életemet végig a férfi családtagoknak alávetve élni. Nem tudom, mi az, ami ebben olyan sokakat zavar. Talán sejtem: sokan nem bírják elereszteni a hatalmi helyzetet. Ez olyan, hogy egy több éve hatalmon lévő politikusnak is idővel narkotikummá válik a drog. Gyakran erőszakos, törvénytelen dolgokat is képes megtenni a hatalom megőrzéséért. Sokat közülük végül csak erőszakkal lehet eltávolítani, amibe maga is gyakran beledöglik.
Ne gondold, hogy a mai világban csak a nők túl válogatósak a párválasztás terén. Azt lehet látni, hogy sok férfinak ugyanúgy irreálisak az igényei. A nő legyen világszép, fiatal, mindig kedves, tökéletes háziasszony, tökéletes szerető, ne legyen gyereke, szűz legyen (vagy legalábbis nagyon kevés expartnere legyen), ne kelljen eltartani (legyen elég gazdag), de ne legyen okosabb a férjénél, állandóan ajnározza a férjét, tökéletes anya legyen, stb. Aztán csodálkoznak, hogy ilyen nő nincs. Itt is a fogyasztói társadalom rontotta meg az emberek gondolkodását, legyen akár férfi, akár nő.
A régi paraszti világban pedig a férfiaknak se volt több választási lehetőségük, mint a nőknek. Maximum csak annyi, hogy elmehettek papnak, ha kicsit okosabbak voltak az átlagnál.

Francekellregisztralni 2016.11.22. 02:01:30

@Sadist:
"A suba a subához, guba a gubához elvet szép lassan felváltotta a posztban is taglalt módi, hogy a fiatal csajok csak a jóképű vezérbikákra és a pénzes papa macikra mennek, nem a korban, intellektusban, érettségben, egzisztenciában velük egy szinten lévő férfiakra."

Igenam, de a korban hozzaillot amint mar Almandin is monda a ferfiak a naluk 10 evvel fiatalabb nokben latjak, mai alaphangon kizarja hogy egzisztencialisan egy szinten lehessenek. Az intellektualis oldalt mar nem is emlitve. A kornyezetemben minden magasan kepzett srac kb ovonenit meg titkarnenit valaszt parnak...akkor tudja az a dinamikat kivaltani amit szeretne. ...Nem a mernok csajok nem hajlandoak a mernok sracokkal szoba allni. Van egy pont ahonnan ebbol a szempontbol tobb mint hiu abrand felfele remenykedni. Es pont arrol a csoportrol beszelunk akiknek van hozza esze hogy ezt tudjak is.
De mindig a mukormosbol altalanositotok...

"Meg többet dolgoznak, gyakran több műszakban, kevesebb egészségügyi ráfordítást kapnak, és mégis később mehetnek nyugdíjba. Törvényileg..."
Azt is lattam, hogy mennyit dolgoznak, nyugi. Mind a ketten szarra dolgoztak magukat es anyu tobbet mert a csalad oldal full az ove volt mindig . Csak amig anyu megtanult uszni nyugdijjaskent addig apu inkabb alkoholista lesz lassan. Szar ugy.

Francekellregisztralni 2016.11.22. 02:02:52

@Gab007: Grat. Ha tenyleg igy volt akkor teljesen korrekt. :) Felnott emberkent viselkedtetek.

Francekellregisztralni 2016.11.22. 02:07:11

@Almandin: "Viszont ma ez a jelenség tömeges méreteket öltött"
Ma tudsz rola, mert nem kell fu alatt csinalni annyira es mert van internet ami az arcodba tolja minden nap. Szerintem pont a domestic prostitucio az ami sokkal kisebb mertekben letezik, amikor az embereknek tobb lehetosege van (osztondijj, kolcson, anyam kinja tamogatas, kollegium) es alapvetoen jobban elnek. Az egy masik kerdes, hogy kello atdefinialassal minden azza teheto...mint lattuk

Almandin 2016.11.22. 02:23:25

@Francekellregisztralni: Régen is tudtak róla az emberek. Magyarországon még a szocializmusban is lehetett prostit találni, pedig elvileg be volt tiltva. Még régebben legális bordélyok és bárcás kurvák voltak.
Itt egy cikkecske a témáról:
miskolcadhatott.blog.hu/2016/10/19/miskolc_piros_lampas_negyede
Kitartott nők is szép számmal voltak. A kaméliás hölgy c. 19. századi regény pont ilyen nőről szól.
Azonban ma nagyfokú szabadosság terjedt el a fiatalok között. Nem ritka, hogy egy 20 éves lánynak már több tucat szeretője volt. Emiatt egyrészt felmerül egy részükben, hogyha amúgy is fűvel-fával lefekszenek, akkor miért ne profitáljanak belőle, ami jó út a kitartotti életpálya felé. Másrészt a klasszikus prostituált azért is van visszaszorulóban, mert egy numerára lehet sok nőt ingyen (vagy majdnem ingyen) is kapni. A gazdasági válság kitörésekor panaszkodtak a hivatásos prostik, hogy visszaesett a bevételük, míg az első nagy gazdasági világválság (1929-33) idején nőttek a bevételeik.

Zsuzsi25 2016.11.22. 06:40:54

@Sadist: Nem azt irtam hogy jar!!!! Egy szoval nem isrtam meg csak hasonlot se! Szovegertesbol 1-es,,leulhet! Azt irtam,,hogy egy nonek arra,,hogy kenyelmes jopnfizeto allasa legyen,,az egyetlen eselye egy piackepes diploma megszerzese

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.22. 09:54:52

@eßemfaßom meg áll:

"tiltja valamilyen jogszabály, hogy kurvák hirdessenek? Merakkor nagy bajban van pl a rosszlanyok.hu"

Hááát, tudtommal Magyarország még nem mondta fel az 1950-es new yorki egyezményt:

hu.wikipedia.org/wiki/1950-es_New_York-i_egyezm%C3%A9ny_az_emberkereskedelemr%C5%91l_%C3%A9s_a_prostit%C3%BAci%C3%B3r%C3%B3l

a nemzet fogatlan provokátora 2016.11.22. 09:58:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: De jelenleg mégis csak kerítés számít büntetendőnek..

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.11.22. 10:00:39

@Zsuzsi25: "Es igen b+! Nekunk noknek! a tanulas az egyetlen lehetosegunk arra, hogy elerjunk valamit. A diploma megszerzese az egyetlen ut arra, hogy kenyelmes, jol jovedelmezo munkat szerezzunk"

van egy hírem, nem csak "nektek nőknek" hanem mindenkinek. Fura mi?

",es ne kelljen ferjhez kenyszerulnunk valami seggfejhez mint egy evszazaddal ezelott...."

A gyereket azért pasival rakatod magadba vagy nem is kell a büdös kölke mert csak akadályoz a "kényelmes jól jövedelmező munkában"?

"En nem itelem el azt a not aki ezert a celert felhasznalja a testi adottsagait. "

Elég sokszor leirtad, hogy de te azért nem voltál egyetemi kurva szóval mindenki érti, miért nem ítéled el :))) Elárulod milyen néven hirdettél a rosszlányon?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.22. 10:00:47

@Brix:

"Nincs olyan törvény, ami alapján egy ilyen viszonyba beleszólhatna az állam. De, minek is szólna bele, amikor ezzel mindenki jól jár....A politikusok jelentős része is hasonló kapcsolatokat ápol..."

Már hogyne lenne: lásd fent. Konkrétan a kerítést ill. a prostitúcióra csábítást tiltja:

"1. - 4.
Kötelezi a szerződő felet azon a személyek büntetésére, akik részt vesznek más személyek prostitúcióra csábításában, vagy más személyek prostitúciójából hasznot húznak, még akkor is, ha a prostituált ezekbe beleegyezik. Ezen kívül büntetik azokat a személyeket is, akik bordélyházat tartanak fenn, vagy anyagilag segédkeznek azok fenntartásában, vagy mások számára ingatlant bérbe adnak vagy bérelnek prostitúció céljára. Ezen cselekmények kísérlete szintén büntetendő."

hu.wikipedia.org/wiki/1950-es_New_York-i_egyezm%C3%A9ny_az_emberkereskedelemr%C5%91l_%C3%A9s_a_prostit%C3%BAci%C3%B3r%C3%B3l

Na mármost tessék azt mondani, hogy ezek az oldalak nem kerítéssel foglalkoznak. Nyilván nem az álszent szöveget kell nézni, hanem a valóságot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.22. 10:02:21

@a nemzet fogatlan provokátora:

Vagyis pontosan az, amit a szóban forgó oldal végez.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.11.22. 10:34:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a NY-i egyezmény nem tiltja se a kurválkodást se azt, hogy a kurva hirdetést adhasson fel.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.11.22. 10:38:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"hogy ezek az oldalak nem kerítéssel foglalkoznak. "

Nem kerítéssel foglalkoznak. Hirdetési felületet biztosítanak.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.11.22. 10:44:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: egyébként olvasd el az eredetit, ne a wikis belemagyarázást

prostitucio.hu/new.york-i.egyezmeny.php

"1. Cikk

A jelen Egyezményben részes Felek kötelezik magukat arra, hogy mindazokat megbüntetik, akik más személy kéjelgésének kielégítésére:
1. prostitúció céljából megkerítenek, rábírnak vagy elcsábítanak más személyt, akár annak beleegyezésével is,
2. más személy prostitúcióját kizsákmányolják, akár annak beleegyezésével is.

2. Cikk

A jelen Egyezményben részes Felek kötelezik magukat arra, hogy hasonlóképpen megbüntetik mindazokat, akik:
1. bordélyházakat tartanak fenn vagy vezetnek, avagy az azok fenntartásához szükséges anyagi eszközöket tudatosan szolgáltatják, illetőleg az anyagi eszközök szolgáltatásában részt vesznek,
2. épületet vagy más helyet egészben vagy részben mások prostitúciójának céljára tudatosan bérbe adnak vagy bérelnek."

egy hirdetési oldal senkit nem bír rá a kurválkodásra, senkit nem csábít el kurválkodásra, senkit nem zsákmányol ki, nem tart fenn vagy vezet bordélyházat vagy ad bérbe épületet bordélyháznak.

Zsuzsi25 2016.11.22. 10:54:00

@eßemfaßom meg áll: Mint irtam...en nem csinaltam. (Ehhez azert kell gyomor szerintem) de sok szaktarsam igen.
Nem ertek egyet! Egy pasinak sokkal konnyebb! Barhova felveszik, es tud jol keresni....! Felem az az elso kerdes allasinterjun, akarok e gyereket, ha igen mikor?
Igen! "A gyereket azert pasival rakatom magamba" - De olyannal aki nekem megfelel, es nem olyannal akihez hozzakenyszeritenek a korulmenyek....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.22. 11:16:46

@eßemfaßom meg áll:

"Nem kerítéssel foglalkoznak. Hirdetési felületet biztosítanak."

Hát, ez legalábbis felfogás kérdése. Nem vagyok biztos abban, hogy bíróság előtt megállna egy ilyen védekezés.

Inkább arról lehet szó, hogy több ország hallgatólagosan ugyan, de megsérti az egyezményt, így működhetnek bordélyházak több nyugat-európai országban. Na meg szinte reménytelen a betartása, ezért is merülhetett fel jópár éve, hogy Magyarország felmondja az egyezményt.

Zsuzsi25 2016.11.22. 11:40:30

@eßemfaßom meg áll:
"A gyereket azért pasival rakatod magadba vagy nem is kell a büdös kölke mert csak akadályoz a "kényelmes jól jövedelmező munkában"?" Erre kulon szeretnek reagalni.
Tipikusan a z a budos paraszt vagy, aki ugy gondolja, hogyha a no elmegy szulni, "ingyenelo kurva, mer eltartjak"
Ha meg "nem tartatja el magat" akkor meg karrierista picsa! Tipikus savanyu a szolo....

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Tovabbra sem azt mondom, hogy egyetertek a fenti penzkereseti mod megletevel.....csak megertem a miertet...megertem az okot.....

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.11.22. 12:57:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nem vagyok biztos abban, hogy bíróság előtt megállna egy ilyen védekezés. " Mivel tudomásom szerint még nem került bíróság elé hirdetési oldal, pedig magyar szerveren magyar regisztrátorral fut a legnagyobb immár 12 éve, én úgy gondolom, hogy a hatóságok nem a te álláspontodat erősítik.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.11.22. 13:05:29

@Zsuzsi25: "Tipikusan a z a budos paraszt vagy, aki ugy gondolja, hogyha a no elmegy szulni, "ingyenelo kurva, mer eltartjak""

Nem nyert. Jelezném, hogy TE kapcsoltad össze az anyagiakat és a házasságot.

"Tipikus savanyu a szolo...."

Szerintem nem vagy tisztában azzal, mit jelent a "savanyú a szőlő". Müvelődésszervező és kommunikációszakon szerezted a diplomádat?

"Egy pasinak sokkal konnyebb! Barhova felveszik, es tud jol keresni....! "

Ja, hogy egy párhuzamos univerzumból írsz valami téridődimenziószakadáson keresztül. Ok, ez megmagyaráz sok mindent.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.11.22. 13:13:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "de megsérti az egyezményt,"

az lehet, hogy több oszág megsérti, legálisan üzemeltetett bordélyházakkal MO is megsértené, de továbbra sem bordéjházakról van szó, hanem hirdetési felületekről amikről szó sem esik az egyezményben. Ha elolvasod, az egész NY.i egyezmény nem arról szól, hogy ne lehetne önkéntesen kurválkodni, hanem annak az üldözéséről, hogy valakik másokat kurválkodásra kényszerítsenek és kihasználják őket.

"EGYEZMÉNY
az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomásáról"

Zsuzsi25 2016.11.22. 13:43:53

@eßemfaßom meg áll: savanyu a szolo: kivagy akadva azon,,hogy.ezek a lanyok soha nem allnanak le veled amiert egy luzer vagy. ...mi masert lennel kiakadva amiatt, hogy par lany ilyet muvel azert,,hogy kifizethesse a tandijat? Azert mert olyan kurva erkolcsos vagy? Hagyjuk....

Felsmukk 2016.11.22. 14:39:58

@Almandin: A 70es években írta egy csaj. Mondju kutána radfemek péépé verték egy női vécében. És szerintem te is érzed hogy azért van benne igazság.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.11.22. 14:47:09

@eßemfaßom meg áll:

"Mivel tudomásom szerint még nem került bíróság elé hirdetési oldal, pedig magyar szerveren magyar regisztrátorral fut a legnagyobb immár 12 éve, én úgy gondolom, hogy a hatóságok nem a te álláspontodat erősítik."

Ez több dolgot is jelenthet. Pl. a hatóságok nem foglalkoznak vele. Vagy még senki nem jelentett fel ilyen oldalt, de még inkább azt, hogy nehéz bizonyítani, hogy prostitúcióról van szó, hiszen ilyenkor nyilván mindenki letagadja.

Maga az egyezmény szövege is eléggé vicces, hiszen egyfelől büntetni rendeli a karítést, másfelől viszont tiltja a prostik nyilvántartását. Az utóbbi kicsit nehezíti az előbbi bizonyítását.

Almandin 2016.11.22. 15:07:13

@Felsmukk: Mivel még nem olvastam végig az egész művet, nem tudok az egészről nyilatkozni. Mindenesetre néhány orbitális baromság van benne. Pl. azt gondolja, hogy a férfiak nemi jellege az, hogy praktikus frizurát hordanak, nem ékszerezik magukat. Ezt gondolom azért írta, mert nem ismert semmi mást a saját társadalmi környezete szokásain túl. Történelmi korokban gyakori volt, hogy a férfiak is nagyon díszesen öltöztek, bodorították a hajukat (elég megnézni a barokk viseleteket). A reneszánsz kori férfiak pl. rengeteg ékszert hordtak. Én azt látom, hogy a hölgyike nem látott túl a saját társadalmi közegén (a 20. sz. 2. felének Argentínája). Amikor meg azt ecseteli, hogy egy nőnek semmilyen intellektuális igénye sincs, elképesztő. Képes leírni, hogy a férfiak teleírták a könyvtárakat, de a nők maguktól nem olvasnának el belőle semmit. Az se semmi, amikor azzal jön, hogy az emberi életet kétféle szinten lehet megélni, anyagi-állatias szinten és magasabb, szellemi szinten (idáig igaz), de a nők az alsó, anyagi szinten vannak megrekedve, az elképesztő, és valóban sértő a női nemre nézve.
Összeverni a hölgyet valóban egy szélsőséges túlzás volt, de attól még valóban ökörségeket hirdet. Utánanéztem az életrajzának és szinte hihetetlen, de orvosi diplomát szerzett. Kérdés, hogy azt hogy dolgozta fel, hogy ő, a "buta nő" olvas és értelmiségi pályán mozog.

erkölcsi hulla 2016.11.22. 16:49:00

@Zsuzsi25: és szerinted az mennyire erkölcsös például, ha a fent említett, diplomáért lábát széttevő 'hölgyek' elvégzik az egyetemet, ejtik a gazdatesteiket, és elindulnak férjet fogni, mivel ha nem hardcore műszakira mentek, hanem valami fosra, pl bölcsész, szocioógus, genderstudies, tanár, stb.., akkor SEM tudnak majd megélni, de legalábbis nem azon a színvonalon, amit előtte a gazdatest biztosított. Na és a kérdés hozzá: amikor megkérdezi a kedves leendő férje, hogy mégis, fő a bizalom, de azért mondd meg bébi mennyi exed volt, volt-e hosszú párkapcsolatod, stb... és a csaj letagadja az egész előéletét? :D Persze előbb utóbb, ha a fickó nem agyhalott teljesen leesik a tantusz, borul a bili.
Szerintem a diploma a nőknél még annyira sem kifizetődő mint a férfiaknál, mivel a nőiesebb szakmák nem fizetnek jól, mivel nem is termelnek semmi hasznot. Pl. a közigazgatást meg lehetne oldani lengyel példára full online rendszeren, de akkor hova a faszba tennénk a több százezer 'öntudatos, magát eltartó erős nőt" ?
Tanulság: ha nő vagy, és jól akarsz keresni, ahhoz nem elég egy 3,5 éves bölcsész diploma. Menj el programozni, vagy gépésznek. Ja, az nehéz? Bocs, üdv a férfiak világában. Vagy folytasd a kurválkodást.
Ezt a rákényszerülős dolgot sem értem részedről, te tényleg rákényszerülnél férjhez menni, a rossz anyagi helyzeted miatt? Szép házasság lesz az.

Zsuzsi25 2016.11.22. 17:48:54

@erkölcsi hulla: Eppen ezert nem fekete feher a dolog. Nem mindenki azert csinalja, hogy bolcsesz szakmat szerezzen....
Ha valaki a "ferfjfogos" eletszakaszaban kizarolag egzisztencialis szepontokat vesz figyelembe, sajat magaval baszik ki, nem a pasival. Amugy erdekes amit irsz. Ha en pl. nem talalom meg a ferjemet,,inkabb maradtam volna egyedul....minthogy olyannal legyek akivel nem erzem jol magam, illetve nem felel meg az elvarasaimnak.
Feltetelezem, hogy te sem maradnal szep de buta novel....Nemde?

Ki a picsa mondta, hogy bolcsesz szakot vegeztem?...:-) Egyebkent pedig nem a kozszferaban dolgozom.
A tanarokat ne szidjuk kerem! En leborulok elottuk. Ennyi hulye kolyokkel........ :S - Veszelyessegi potlel jarna nekik!

A rakenyszerulesen mit nem erteni? 100 evvel ezelott a noknek az egyetlen lehetoseguk a kitoresre a hazassag volt.
Nem, nem kenyszerulok ra. Olyanhoz mentem ferjhez akit szeretek.
"Menj el programozni, vagy gépésznek. Ja, az nehéz?"
Erosen gondolkodom azon, hogy ezen a vonalon kepezzem tovabb magam
..az SAP penzugyi modulok minden zeget zugat ismerem. Az excel makro iras pedig egyenesen szorakoztat.

Meg egy kerdes. Egy afrikai kislany azt mondta egy tvmusorban,,hogy o mindenkepp olyan helyre/olyan pasihoz fog ferjhez menni, ahol van csapviz mas nem johet szoba! O is kurva?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.11.22. 17:51:34

@Zsuzsi25: Hol vagyok én kiakadva min? Tényleg minden funkcionális analfabéta kaphat manapság diploma feliratú fecnit?

Isten tartsa meg a kurvákat és a keresletet rájuk, nélkülük sokkal kevesebb bevételem lenne.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.11.22. 17:58:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "még inkább azt, hogy nehéz bizonyítani, hogy prostitúcióról van szó, hiszen ilyenkor nyilván mindenki letagadja. "

"
hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek: 11-24
szombat: 11-24
vasárnap: 11-20

Csak nálam, Érdemes előbb jönni a parkolás miatt
Füstmentes lakás, Nem dohányzom

Sziasztok Fiúk!

19 éves, vékony, formás tinilány vagyok, ha olyan lányt keresel, akiben még megvan az a hamvas, kislányos báj, hívj fel és rosszalkodjunk együtt! ;)
Az aktus csakis gumióvszerrel lehetséges!!

Csók, Alíz :)

Akit keresek
Férfit
Csak 18 felett 70 év alatt
Légy ápolt és kedves.
Csak nálam
Fél, Egy órára "

Igen, ez nem eléggé egyértelmű, főleg a "nyitvatartási idő" olyan mezei randizós dolog

Sadist 2016.11.22. 19:17:00

@Francekellregisztralni: "Miert csak a no karrierje megy ra automatikusan?"

Nem tudom, hogy figyeltél-e biológia órán, de szülni még mindig csak a nők képesek.

"Egy atlagjoska sokkal kevesbe fogja tudni atlag mariskat elnyomni. Viszont meg egy atlagjoska is el tudja nyomni es neki is ki van szolgaltatva az aki nem tudja magat amugy eltartani, mert nem tanult vagy barmi egyeb. (Hogy miert tenne?...Mert megteheti.) Miert akarna barki egy masik embernek kiszolgaltatva elni?"

Gondolom még nem hallottál arról, hogy egymásrautaltság. Arra meg kíváncsi vagyok, hogy ezt az elnyomástól való félelmet hol tanultad? A barátnőidtől hallottad, vagy ennyire hitvány pasasokkal álltál össze?

"Miert csinalnek ugy mintha nem lennek veled egyenlo?"

Mert egyszerűen nem vagy az. Semmilyen téren.

Sadist 2016.11.22. 19:33:33

@Almandin: "Miért tartod a női emancipációt káros dolognak? Szerintem alapjában véve nem rossz dolog (most nem a szélsőséges férfigyűlölő radikális feministákra gondolok)."

Mert a liberalizmushoz hasonlóan a feministák ezt is túltolták. Már rég megkapták ugyanazokat a jogokat, mint a férfiak (valójában többet is), a kötelességekből viszont köszönik szépen, nem kérnek. Az ilyen gyerekes gondolatrendszert nem lehet komolyan venni.

"Én nem tartom károsnak a női emancipációt. Nem szeretném az életemet végig a férfi családtagoknak alávetve élni."

Le kéne már szakadni erről az áldozatfeminizmusról. A nőknek gyakorlatilag minden korban volt választási lehetőségük. Ha nem akartak férjet, mehettek apácának vagy prostituáltnak. De ha úgy döntöttek, hogy férjhez mennek, akkor a jogok mellé kaptak kötelezettségeket is, nem úgy, mint manapság. A mai emancipált nők a házassággal járó előjogokat akarják a kötelezettségek nélkül.

"Talán sejtem: sokan nem bírják elereszteni a hatalmi helyzetet."

Mondom, hogy el kéne felejteni ezt az áldozatfeminizmust.

"Ne gondold, hogy a mai világban csak a nők túl válogatósak a párválasztás terén. Azt lehet látni, hogy sok férfinak ugyanúgy irreálisak az igényei. A nő legyen világszép, fiatal, mindig kedves, tökéletes háziasszony, tökéletes szerető, ne legyen gyereke, szűz legyen (vagy legalábbis nagyon kevés expartnere legyen), ne kelljen eltartani (legyen elég gazdag), de ne legyen okosabb a férjénél, állandóan ajnározza a férjét, tökéletes anya legyen, stb."

Vedd észre, hogy az általad említett "sok férfi" egytől-egyig a top 5%-ba tartozó faszit takarja, mind külsőben, egzisztenciában, sikerességben. Egy ilyen férfinek pedig érhető módon lesznek is igényei, de ez közel sem az átlag.
Az átlag nőnek (értsd egyáltalán nem topmodell) viszont tényleg valóságtól elrugaszkodott elvárásai vannak pusztán azért, mert pina van a lába között. Ha Natalie Portmannek csak a magas, jóképű, kigyúrt, évi 1 millió dollár fölött kereső pasasok jönnek be, az teljesen érthető. Viszont itt átlagos nőkről beszélünk, nem a top 5%-ról.

Sadist 2016.11.22. 19:49:14

@Francekellregisztralni: "Igenam, de a korban hozzaillot amint mar Almandin is monda a ferfiak a naluk 10 evvel fiatalabb nokben latjak, mai alaphangon kizarja hogy egzisztencialisan egy szinten lehessenek."

Hogyne, a 20-25 éves srácok is a 10-15 éves kislányokra mennek...
Ma a huszonéves csajok kb. 30 éves korukig papa maciznak és/vagy pörögnek a faszkörhintán, aztán egy korban hozzájuk illő, megbízható férfit akarnak, akinek gyereket szülhetnek. Csak egy hasonló korú férfi mit kezdjen egy leharcolt nővel? Huszonévesen a párválasztás egyáltalán nem a férfiakon múlik.

"A kornyezetemben minden magasan kepzett srac kb ovonenit meg titkarnenit valaszt parnak...akkor tudja az a dinamikat kivaltani amit szeretne. ...Nem a mernok csajok nem hajlandoak a mernok sracokkal szoba allni."

Segítek, mert látom nem érted a férfiakat :) A magasan képzett, idősebb, tapasztalt, egzisztenciával rendelkező férfiak olyat fognak választani, akikben megvannak azok a tulajdonságok, amik számukra értéket jelent (pl. termékenység, gondoskodásra való hajlam, anyai ösztön, stb.). Egy mérnök csajban mi érték van? Meg tud oldani egy differenciálegyenletet, nagy kaland. Én is. Meg a többi magasan képzett pasas is.

"Azt is lattam, hogy mennyit dolgoznak, nyugi. Mind a ketten szarra dolgoztak magukat es anyu tobbet mert a csalad oldal full az ove volt mindig . Csak amig anyu megtanult uszni nyugdijjaskent addig apu inkabb alkoholista lesz lassan. Szar ugy."

Az egyetlen személyes példád helyett inkább nézz meg egy foglalkoztatási statisztikát!
Az alkoholizmus pedig nem ok, hanem tünet. Azokból lesznek alkoholisták, akik mellett nem áll a családjuk, rokonaik, hanem magára hagyják a problémáival.

Sadist 2016.11.22. 19:58:41

@Almandin: "Másrészt a klasszikus prostituált azért is van visszaszorulóban, mert egy numerára lehet sok nőt ingyen (vagy majdnem ingyen) is kapni."

A klasszikus prostitúció egyáltalán nincs visszaszorulóban :D Az ingyen dugás meg a férfiaknak csak egy nagyon szűk rétegének reális lehetőség, a többinek mindig fizetnie kell valamivel.

"A gazdasági válság kitörésekor panaszkodtak a hivatásos prostik, hogy visszaesett a bevételük, míg az első nagy gazdasági világválság (1929-33) idején nőttek a bevételeik."

Ennek nézz utána egy kicsit jobban! Az egyéni bevételük lehet, hogy visszaesett (nem véletlen, ugyanis a kuncsaftoknak már nem volt annyi pénzük), viszont a prostitúció mint iparág szárnyra kapott, mert egyre több nő jelent meg a piacon és az összbevétel jócskán megugrott.

Sadist 2016.11.22. 20:02:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Hááát, tudtommal Magyarország még nem mondta fel az 1950-es new yorki egyezményt:"

A new york-i egyezmény egy fasság, de ettől függetlenül a hirdetési felület biztosítása nem a prostitúció elősegítése.
Meg jutalékot se kapnak belőle, mint pl. a Pay Pal minden egyes fizetés után, úgyhogy anyagi hasznuk se származik belőle.

Sadist 2016.11.22. 20:08:42

@Zsuzsi25: "Egy pasinak sokkal konnyebb! Barhova felveszik, es tud jol keresni....!"

Bizony, pontosan így! Az állásinterjún én is csak kiraktam a faszom az asztalra és egyből felvettek havi nettó 500 ezerért. Kaptam egy szép nagy irodát, titkárnővel, szolgálati lakás, autó, cafeteria és mindezért csak napi négy órát kell ellébecolnom bent a munkahelyen.

Komolyan, ti honnan veszitek ezeket a baromságokat, hogy a férfiaknak bármivel is könnyebb jó munkahelyre bekerülniük és jobban keresniük?

Sadist 2016.11.22. 20:26:37

@Almandin: "Mivel még nem olvastam végig az egész művet, nem tudok az egészről nyilatkozni."

Én olvastam, és sajnos alapjaiban igaz dolgokat ír. Néhol kicsit túlzó, de ott nyugodtan le lehet osztani a mondandóját 2-vel, attól még ugyanúgy igaz marad.

"Pl. azt gondolja, hogy a férfiak nemi jellege az, hogy praktikus frizurát hordanak, nem ékszerezik magukat. Ezt gondolom azért írta, mert nem ismert semmi mást a saját társadalmi környezete szokásain túl. Történelmi korokban gyakori volt, hogy a férfiak is nagyon díszesen öltöztek, bodorították a hajukat (elég megnézni a barokk viseleteket). A reneszánsz kori férfiak pl. rengeteg ékszert hordtak."

A páváskodó barokk vagy reneszánsz viselet csak egy szűk arisztokrata réteg hóbortja volt, nem egy egész társadalomé, pláne nem az átlag férfié. Annak a viseletnek pont az volt a lényege, hogy egyáltalán nem praktikus, mert a viselőjének nem kellett dolgoznia.

"Én azt látom, hogy a hölgyike nem látott túl a saját társadalmi közegén (a 20. sz. 2. felének Argentínája). Amikor meg azt ecseteli, hogy egy nőnek semmilyen intellektuális igénye sincs, elképesztő. Képes leírni, hogy a férfiak teleírták a könyvtárakat, de a nők maguktól nem olvasnának el belőle semmit."

Úgy látom még nem esett le, hogy Vilar az átlagról írt, nem a kivételekről. A tudományokat, művészeteket, kultúrát 99%-ban a férfiak alakították.

"Az se semmi, amikor azzal jön, hogy az emberi életet kétféle szinten lehet megélni, anyagi-állatias szinten és magasabb, szellemi szinten (idáig igaz), de a nők az alsó, anyagi szinten vannak megrekedve, az elképesztő, és valóban sértő a női nemre nézve."

Figyi, lehet háborogni meg nőgyűlöletet kiabálni, de az tény, hogy a ma ismert modern civilizációt a férfiak építették fel és működtetik a mai napig, nem a nők. A nők "csak" az utánpótlást biztosították, ők a civilizáció mennyiségi, a férfiak pedig a minőségi részét tették bele.
Elég megnézni azt a néhány matriarchális törzset, amik még fennmaradtak. Kb. az ókor fejlettségi szintjén vannak.

Francekellregisztralni 2016.11.22. 20:39:37

@Sadist: "Mert egyszerűen nem vagy az. Semmilyen téren."

Valoszinu tenyleg nem. Tul hulye vagy te ahhoz. :)

Zsuzsi25 2016.11.22. 20:59:47

@Sadist: Mert igy van!!!!! A ferfiak es a nok bere kozott meg mindig nagyon magas kulonbsegek vannak.

"Bizony, pontosan így! Az állásinterjún én is csak kiraktam a faszom az asztalra és egyből felvettek havi nettó 500 ezerért. Kaptam egy szép nagy irodát, titkárnővel, szolgálati lakás, autó, cafeteria és mindezért csak napi négy órát kell ellébecolnom bent a munkahelyen."
Nem! De ha ugyanaz a veghettsegunk, ugyanaz tudasunk, tapasztalatunk, teged elobb fognak felvenni, mint engem... mivel en elmegyek szulni, te meg nem. En kiesek.a melobol, te meg nem! Ennyirebl egyszeru.

Almandin 2016.11.22. 23:04:37

@Sadist: Amit te kicsit túlzónak tartasz, az nagyon túlzó, sőt, a gyűlöletbeszéd kategóriáját is kimeríti. Folyamatosan olvasom az ajánlott művet, és minél tovább jutok benne, annál inkább elborzaszt.

Almandin 2016.11.22. 23:09:09

@Almandin: Még valami: az a legmegdöbbentőbb, hogy ezt egy diplomás, elvileg értelmiségi nő írta. Nem érzi ez a nő az önellentmondást? Miért nem adja vissza a diplomáját, és megy vénségére háztartásbelinek, mert szerinte az való a nőknek?
Nekem az a gyanúm, hogy feltűnési viszketegségből és haszonlesésből írta meg e becses irományt, ő maga nem eszerint él. Tudta, a nép harapni fog rá, sok félművelt elhiszi, hogy "tudományos", amit leír, ő meg tele lesz pénzzel. Nekem David Icke jut róla eszembe, ő is sikeresen veszi hülyére a népet, csak ő reptiliánbizniszben utazik.

Sadist 2016.11.23. 00:47:30

@Zsuzsi25: "Mert igy van!!!!! A ferfiak es a nok bere kozott meg mindig nagyon magas kulonbsegek vannak."

Utána kellene nézned a tényeknek és nem csak a feminista propagandából tájékozódni. A férfiak bére azért magasabb, mert veszélyesebb, felelősségteljesebb, stresszesebb munkákat vállalnak, több órában dolgoznak, többet túlóráznak. Ezért jön ki az, hogy ÁTLAGBAN a férfiak többet keresnek, mint a nők. Ha mindezen paraméterekre korrigálsz (ugyanolyan végzettség, tapasztalat, beosztás, heti munkaóra, stb.), akkor a különbség érdekes módon statisztikai hibahatáron (<1%) belülre kerül.

"Nem! De ha ugyanaz a veghettsegunk, ugyanaz tudasunk, tapasztalatunk, teged elobb fognak felvenni, mint engem... mivel en elmegyek szulni, te meg nem."

Vagyis én megbízhatóbb, jobb munkaerő vagyok, mert nem tehetem meg azt, hogy lebabázok és évekre lelépek. Nehogy már azt is az én nyakamba varrd, hogy nem tudok szülni...

Egyébként baromi egyszerű lenne a nőknek ez ellen védekezni. Csak írni kellene egy szerződést a munkavállaló és a munkáltató között, amiben a nő vállalja, hogy x évig nem fog teherbe esni, különben kötbért fizet a cégnek. Így egy női munkavállalóval is lehetne x időre előre kalkulálni és nem lógna a levegőben annak az esélye, hogy csapot papot otthagy, effektív munkát nem végez, viszont viszi a pénzt, mert fizetni kell utána a járulékokat, plusz fenn is kell tartani neki a helyet, hogy gyes után visszavehessék. Vagy ha mégis megjátszaná, akkor meg fizetne, mint a katonatiszt, ezzel kártalanítva a céget.

Sadist 2016.11.23. 00:58:04

@Almandin: "Amit te kicsit túlzónak tartasz, az nagyon túlzó, sőt, a gyűlöletbeszéd kategóriáját is kimeríti."

Régen olvastam már, de nem emlékszek arra, hogy bárhol is a nők kiirtására vagy nők elleni erőszakra buzdított volna. A megvetés és lenézés pedig nem gyűlölet, úgyhogy szerintem a gyűlöletbeszéd se nagyon állja meg a helyét.
De ezt már megszoktuk, hogy ha valaki a nőket nem ajnározza, ne adj isten még kritikával is illeti őket, akkor csakis nőgyűlölő lehet. Az amerikai elnökválasztási kampányban is pontosan ugyanez volt a feketékkel és a bevándorlókkal. Trump soha nem mondta, hogy az összes bevándorlót ki kell toloncolni, csak az illegális bevándorlókról beszélt. Ugyanígy nem a feketék ellen, hanem az amerikai értékeket magukénak tudó fehérek mellett állt ki. Aztán a médiában úgy tálalták, mint egy xenofób rasszistát, aki az összes feketét és bevándorlót deportálná.

Sadist 2016.11.23. 01:13:31

@Almandin: "Még valami: az a legmegdöbbentőbb, hogy ezt egy diplomás, elvileg értelmiségi nő írta. Nem érzi ez a nő az önellentmondást? Miért nem adja vissza a diplomáját, és megy vénségére háztartásbelinek, mert szerinte az való a nőknek?"

Azt a könyvet az átlag nőről írta, nem en bloc az összesről. Csak a nőkben olyan erős a csordaszellem, hogy ha valaki tesz egy általános kijelentést, akkor mindegyik rögtön magára veszi és el sem gondolkodik rajta, hanem akár erőszakkal is védeni kezdik a kollektív egot. Lásd a rengeteg halálos fenyegetést és a fizikai bántalmazást, amit kapott.

Furcsa mód, ha a férfiakról ír valaki hasonlókat, akkor nem verik félholtra. Ha egy nő, vagy akár egy férfi azt írja akár általánosan az összes férfiről, hogy ostoba, igénytelen sudribunkók egytől egyig, azt mi férfiak egyszerűen leszarjuk, mert tudjuk magunkról, hogy nem vagyunk azok és nem kezdjük el védeni a kollektív egot, amit valaki sértegetett.

Francekellregisztralni 2016.11.23. 01:17:28

@Sadist: "Figyi, lehet háborogni meg nőgyűlöletet kiabálni, de az tény, hogy a ma ismert modern civilizációt a férfiak építették fel és működtetik a mai napig, nem a nők. A nők "csak" az utánpótlást biztosították, ők a civilizáció mennyiségi, a férfiak pedig a minőségi részét tették bele.
Elég megnézni azt a néhány matriarchális törzset, amik még fennmaradtak. Kb. az ókor fejlettségi szintjén vannak."
_____
Nefertiti ( 1370 – ca. 1330 BC) Egyptian queen

Hatshepsut (1507–1458 BC) She was the second historically confirmed female pharaoh, the first being Sobekneferu.[6] (Various other women may have also ruled as pharaohs regnant or at least regents, before Hatshepsut, as early as Merneith almost 1500 years prior.)

Cleopatra (69 – 30 BC)

Zenobia ( 235– c. 275) Queen of the Palmyrene Empire in Syria

Hypatia (350 – 415) Greek mathematician, astronomer, and philosopher in Egypt, then a part of the Byzantine Empire.[6] She was the head of the Neoplatonic school at Alexandria, where she taught philosophy and astronomy.

Theodora (500 – 548) empress of the Byzantine Empire

Wu Zetian (624 – 705) Chinese sovereign

Eleanor of Aquitaine (1122 – 1204)

Maria Theresa (1717 – 1780)

Catherine the Great (1729 – 1796)

Elizabeth I of England (1533 – 1603)

Giuseppa Barbapiccola (1702 – ca 1740) Italian natural philosopher, poet and translator. She is best known for her translation of René Descartes' Principles of Philosophy to Italian in 1722.

Émilie du Châtelet (1706 – 1749) French natural philosopher, mathematician, physicist, and author during the early 1730s until her untimely death due to childbirth in 1749. Her most recognized achievement is her translation of and commentary on Isaac Newton's work Principia Mathematica.

Sophie Germain (1776 – 1831) One of the pioneers of elasticity theory, she won the grand prize from the Paris Academy of Sciences for her essay on the subject. Her work on Fermat's Last Theorem provided a foundation for mathematicians exploring the subject for hundreds of years after.

Ching Shih (1775–1844) a prominent pirate in middle Qing China, who terrorized the China Sea in the early 19th century. She personally commanded over 300 junks manned by 20,000 to 40,000 pirates
Elizabeth Fulhame (fl. 1794) Scottish chemist who invented the concept of catalysis and discovered photoreduction.

Mary Anning (1799 – 1847) English fossil collector, dealer, and paleontologist. Her findings contributed to important changes in scientific thinking about prehistoric life and the history of the Earth.

Naziq al-Abid

Lady Hester Stanhope (1776 – 1839) British socialite, adventurer and traveler. Her archaeological expedition to Ashkelon in 1815 is considered the first modern excavation in the history of Holy Land archeology.

Queen Victoria ( 1819 – 1901)

Henrietta Swan Leavitt (1868 – 1921) American astronomer who discovered the relation between the luminosity and the period of Cepheid variable stars.

Marie Curie (1867 – 1934)

Annie Jump Cannon (1863 – 1941) American astronomer whose cataloging work was instrumental in the development of contemporary stellar classification.

Rosalind Franklin (1920 – 1958) English chemist and X-ray crystallographer who made contributions to the understanding of the molecular structures of DNA (deoxyribonucleic acid), RNA (ribonucleic acid), viruses, coal, and graphite.

Lise Meitner (1878 – 1968) Austrian-Swedish physicist who worked on radioactivity and nuclear physics.

Rachel Carson (1907 – 1964) marine biologist and conservationist

Marie Tharp (1920 – 2006) American geologist and oceanographic cartographer

Barbara McClintock (1902 – 1992) American scientist and cytogeneticist who was awarded the 1983 Nobel Prize in Physiology or Medicine.

Hedy Lamarr (1914 – 2000) Lamarr and composer George Antheil developed a radio guidance system for Allied torpedoes, which used spread spectrum and frequency hopping technology to defeat the threat of jamming by the Axis powers.

Margaret Hamilton (1936 - ...) She was Director of the Software Engineering Division of the MIT Instrumentation Laboratory, which developed on-board flight software for the Apollo space program.

Maryam Mirzakhani (1977 - ...) mathematician, Fields Medalist.

_____

...persze nem mondom, nekem is boven eleg a Pápuákat megfigyelnem hozza, hogy messzemeno kovetkezteteseket vonjak le a _TE_ ertelmi keppessegeidrol - nem "a ferfiak"-erol, biztos nem mind ekkora faek mint te,

XXXX
@Almandin: "Még valami: az a legmegdöbbentőbb, hogy ezt egy diplomás, elvileg értelmiségi nő írta. "
Tuti nem hazudik rola, hogy no?

Almandin 2016.11.23. 01:34:11

@Sadist: Szerintem ezek az uszító, gyűlöletkeltő részek:
"Hogy lehet az, hogy a férfiak, akik általában mindent tudni akarnak, ezt a tényt nem akarják
tudomásul venni. Nem veszik észre, hogy a non a vagináján, a két mellén és néhány
lyukkártyán
kívül, amelyeken ostoba, sztereotip szólamok vannak, az égvilágon semmi sincs? Hogy
egyszerûen anyagból gyúrt elegyek, kitömött emberbõrgomolyagok, amelyek azt állítják magukról, hogy
gondolkodó lények?"
"Ha nok anyagilag me
gengedhetnék maguknak, biztos, hogy szívesebben élnének nokkel, mint
férfiakkal. Egyáltalán nem azért, mintha valamennyien leszbikusok volnának. Annak, amit a férfiak a nok
leszbikus hajlamának neveznek, feltehetoen semmi köze a nok nemi ösztönéhez. Egysze
ruen arról van
szó, hogy a két nemnek szinte semmilyen közös érdeklodési területe nincsen. Mi más kötné a noket a
férfiakhoz, mint a pénz? Ezzel szemben rengeteg minden köti oket egymáshoz, mert a noi intellektus és a
noi érzelmi élet megrekedte egy primit
ív, azaz általános szinten, és azt mondhatjuk, hogy nem léteznek
köztük egyéniségek, vagy különleges adottságú nok. Könnyen elképzelheto, hogy milyen izgalmas volna
az életük egymással
-
mondhatni paradicsomi életet élnének
-
igaz, hogy iszonyú alacsony sz
inten."
"Az emberi lét két lehetoséget kínál: választhatunk egy animális,
állati, alacsony szintet, vagy egy
szellemi szintet. A no kétségtelenül az elozot választja. Jó fizikai közérzet, és egy fészek melyben
akadálytalanul eleget tehet az inkarnáció követelményeinek
-
ez számára a legfontosabb"
"A nok jéghidegek, és nem ismerik a részvétet. A világ tehát egyre mélyebben fog süllyedni
abba a giccsbe, abba a barbárságba, abba a gy
engeelméjuségbe, ami a
noiesség
lényege, és a férfiak,
ezek a csodálatos álmodók, sohasem fognak álmaikból felébredni."
Itt jelen van a dehumanizálás, a démonizálás. A dehumanizálás különösen veszélyes. Ha ezt a könyvet ilyen szellemiséggel nem a nőkről, hanem pl. a zsidókról vagy a feketékről írták volna, ez már be lenne tiltva. Igenis kimeríti a gyűlöletbeszéd fogalmát e szerinted ártalmatlan "könyvecske". Súlyosan uszító hangvételű. Erősen személyiségzavaros szerző írta.
Sőt, mivel sejtéseim szerint te is az antifeminista keresztes lovagok közé tartozol, kérdezem tőled, hogy ha ugyanezt a művet a férfiakról írták volna, és a fenti idézetekben a nő szó helyett férfi állna, hogyan reagálnál?

Sadist 2016.11.23. 01:47:40

@Francekellregisztralni: Hűha, idekopiztál néhány női uralkodót és tudóst, ezzel aztán baromira megcáfoltad az állítást, hogy a civilizációt a férfiak építették fel...
Ha csak a szobádban körülnézel, tízszer ennyi dolgot láthatsz, amit férfiak találtak fel/terveztek meg/építettek fel.

Ha a racionális érvelésed meg csődöt mond és odáig süllyedsz, hogy személyeskedsz, akkor legalább csináld rendesen és stílusosan, ne úgy, mint valami fosivó faszari atka.

Sadist 2016.11.23. 01:58:46

@Almandin: "kérdezem tőled, hogy ha ugyanezt a művet a férfiakról írták volna, és a fenti idézetekben a nő szó helyett férfi állna, hogyan reagálnál?"

Férfiakról ennél nagyságrendekkel durvábbakat is írtak már és nem tiltották be :) Csak azok nem érték el senki ingerküszöbét, mert a férfiakat szabadon lehet szapulni, bántalmazni, megfosztani a szabadságjogaiktól, stb. különösebb következmények nélkül.
Amúgy fordított esetben elgondolkodnék, hogy vajon van-e valóságalapja, ha nincs, akkor pedig leszarnám nagy ívben.

Francekellregisztralni 2016.11.23. 12:22:05

@Sadist: "Ha a racionális érvelésed meg csődöt mond és odáig süllyedsz, hogy személyeskedsz, akkor legalább csináld rendesen és stílusosan, ne úgy, mint valami fosivó faszari atka."

A te logikad hianyos.
A logika az a terulet ahol, ha A-bol logikusan B kovetkezik, az azt jeleni hogy A-bol MINDIG B kovetkezik.
Ha egy mareknyi matriarhalis oserdei torzs letebol az kovetkezik, hogy "a nok mind hulyek, hisz nezd meg hogy elnek"* akkor a ketszer ennyi patriarchalis kokori szintu sot kannibal torzs letebol az kene kovetkezzen, hogy "a ferfiak mind hulyek".
Ez nyilvanvalo baromsag. ...Ennel egy "fokkal" osszetettebb a vilag.
Ahhoz, hogy ilyeneket higgy valami irgalmatlan muveletlennek es tajekozatlannak kell lenned a vilagtortenelemmel (es nagysagrendileg minden egyebbel) kapcsolatban.
En nem allitom, hogy buta vagy. Ha tenyleg tudsz integralni (bar a statisztika ertelmezesevel lathato gondjaid vannak) akkor talan hardver van eleg ...csak a szofvert bugos, nem is kicsit.

*Eleve elbaszod az ervelesedet is, mert ertem en mit akarsz mondani. *Nincs magas kultura ami _MA_ ne patriarchalis lenne. Ami ma matriachalis az csak a kis kokori torzsek.* Igenam, de bizony volt okori magas kultura ami egalitarianus volt ( egy patriarchalis alacsonyabb szinten levo kultura kiirtotta a picsaba...amugy epitoleg, logikusan.) es sokkal fejlettebb toleransabb es kiegyensulyozottabb volt mint a tobbi: Egyiptom. Bar a kereket pont nem talaltak fel _a ferfiak sem_ ott emiatt nem tudtak olyan intenziven irtani egymast. Epitkezni sikerult igy is. ...Plussz a felet se tudjuk a tortenelemnek es annak is a javat a mai okorsegunkel felre magyarazzuk.

A masik logikai hiba amit elkovetsz, hogy szinten a fekete-feher tipusu ellentetparban gondolkodasod miatt, a noi egyenloseget a matriarchalis tarsadalmak (kohh..hianyaval) akarod modellezni nem az egalitarianusokkal - ami az egyenloseg jelenti. ...Magyaran sulyosan szukseged lenne egy ertelmezo szotarra is.

Tudod en nem azon vitatom hogy "a ferfiak" epitettek a vilagon sokat. Eszem agaban nincs elvitatni a nagy tudosok eszet. (*Tegyuk hozza, hogy a vilag legnagyobb zsenijekent is gondolhatsz orbitalis baromsagokat is; lasd Newton es az alkimia. ) Viszont te ettol nem leszel kulomb, kulonosen nem nalam vagy minden nonel. Ezenkivul nem csak "a ferfiak" epitettek azokat a tarsadalmakat amik most vanna "s nok" _IS_ tettek; lasd lista.
Van olyan tarsadalom ma ahol a nok nem tehetnek az eg egyadta vilagon semmit: Kb az egesz arab/muszlim vilag durvabbik resze. Miota igy van nem is tettek le semmit az asztalra. Pedig mig nem voltak ilyen beszukultek addig bizony a vilag vezeto tudosi kozott voltak. ...ebbol is okkal vonhatnank le kovetkezteteseket. Bar nem a nemek ertelmi kepessegeire nezve , hanem a hulye gondolkodasmodok pusztito hatasaira vonatkozoan.

A szemelyeskedes annak szol, hogy te vagy aki ezeket a baromsagokat mondja nem "a ferfiak". En nem vagyok hajlando elkovetni ezt a logikai hibat. Se kulonb nem leszek tole vagy okosabb , hogy letezett Hypatia, de hogy nalad tobbet tudok az fix.

Szoval az kijelenteni, hogy buta vagy es ezzel a mentalis akrobatikaval csak az egodat provalod egyben tartani nem ad hominem. Puszta teny.